2013. december 30., hétfő

Projekt hét, vizsga, Karácsony, stb.

Annak ellenére, hogy már egy héttel korábban elkezdtünk dolgozni, mint a többiek, és egy köztes hétvégén is bent voltunk a suliban, utolsó napra így is nagyon sok minden maradt. November 29. péntek, déli 12 óra volt a határidő. Utolsó találkozónk előtte való nap, csütörtökön, reggel 8 órakor kezdődött, és a leadási határidő előtt 2 órával fejeződött be (segítek a fejszámolásban: HUSZONHAT órás volt). Keményen dolgoztunk végig és meglepetésünkre nem voltak konfliktusok.
FLEXA, a cég, amivel dolgoztunk kis csapatunkkal
Összegezve a saját véleményünk: jók voltak az ötleteink, csak rosszul osztottuk be az időt és nem tudtuk őket rendesen kifejteni. De a legjobb része mégis csak a hangulat volt, amik a találkozók során körbevett minket. Sokat mókáztunk, mindig volt nasi, kávé vagy tea felelős (ami más csoportokra nem volt egyáltalán jellemző).
A tanárok véleménye és osztályzataink: jók! Szuper jók, főleg ahhoz képest, amire én számítottam. Mint ahogy korábban említettem a dán osztályzatok különböznek az otthonitól. Íme egy táblázat róla:


Szóval a jegyeink. Marketing 10, üzleti jog 10-12, kommunikáció 7-10, organization (Erre nincs igazán jó magyar szó. Szervezet, egyesület, ilyesmi) 4-7 és közgazdaságtanból még nem kaptunk jegyet. A visszajelzések alapján organization-ből azért kaptunk rosszabb jegyet, mert nem írtunk eleget. 
A szóbeli vizsgán pedig (mert hogy az is volt) mindegyikünk jól szerepelt, nekem személy szerint azt mondta a marketing tanár, hogy nagyon ügyes vagyok, teljesen jól megértettem az elméletet és ügyesen tudom alkalmazni a gyakorlatban is, jó példákat hoztam fel a felelet során.
Ezután átadtam magam a Karácsonynak. Monikával és Michelle-el elmentem egyik nap karácsonyi ajándékokat vásárolni, aztán Mátéval együtt megterveztük a menüt (sült kacsacomb, pirított krumpli, csalamádé, és dán almagombóc), elkészítettük, és közben a skype segítségével találkoztunk anyákkal, apákkal, testvérekkel és nagyszülőkkel. 25-én vendégségbe mentünk Kamihoz, aki egyedül maradt a lakásban erre az időre. Készített malacsültet, kolbászkát és bolgár batistát. (Ez egy ilyen juhtúrós rétestésztás reggeli náluk.)
A karácsonyi szünetben pedig dolgozni is elkezdtem. Egy bárban takarítok, ami elsőre sem tűnik egy leányálomnak, és hát másodszorra sem az. A mosdók még hagyján, őszintén mondom, az a leggyorsabban elvégezhető rész. Rosszabb a boxok és a bárpult mögötti rész, ahol tapad a padló és a padlóhoz mindenféle kosz, a szívószálak, sörös- és üdítős kupakok beragadnak mindenhová, és akkor még csak most érkezünk el a kezeletlen fa padlóhoz. Hogyan tisztítjuk? Kérem szépen szappanos vízzel négyzetméterről-négyzetméterre felkeféljük minden áldott nap. (Csak zárójelben megjegyzem a bár 2 szintes...) Szóval reggel 7-fél 8 körül találkozunk, elvégezzük a piszkos munkát, hazajövök, tusolok és fekszem is le szundítani egyet utána. De ne értsétek félre, örülök, hogy van munkám! Tudtam, hogy nem lesz könnyű, szóval nem panaszkodom, csak leírom, hogy milyen is. A legmókásabb része pedig az a dolognak, hogy rögtön a legelső reggelemen, mikor odaértem a helyhez, egy ijedt szempár kukkolt kifele rám bentről a bárból. Szegény lányt bezárták, ő pedig teljes sokkban, elfolyt sminkben, rémülten várt valakire, aki kimenti onnan.
Airplane Landing At Night: The Logbook WallpaperMost pedig a szilveszterre készülök. Michelle és a barátja, Henrik, áthívtak magukhoz egy kis italozásra, azután pedig lehet, hogy elnézünk a városba. Azért csak lehet, mert január elsején dolgoznom kell. Ha lehet délutánra menni takarítani, akkor lesz városban bulizás, ha nem akkor sajnos pihenni kell.
Mindezeken felül pedig készülök a hazalátogatásomra. Bizony. Még Karácsony előtt vettem repülőjegyet, mert olcsó volt januárra, szóval 2 hétre hazalátogatok január 10-től kezdve. (Aki szeretne velem találkozni, és még nem beszéltünk meg időpontot, akkor legyen szíves írjon üzenetet és kitalálunk valamit! Hétvégék kilőve, az családos időszak.)
Szóval, akivel nem kommunikáltam (direktbe senkinek sem írta emiatt, félreértés ne essék), annak kellemes ünnepeket utólag is, és mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Találkozunk jövőre! <3