2014. október 17., péntek

Jelentem még megvagyunk!




A nyárnak vége, nagyon hamar elillant. Anyuék érkezéséig számoltam vissza a napokat, majd mikor eljött olyan hamar eltelt, mintha meg sem történt volna. Egy hétig voltak velünk és körbejártuk a környéket, hogy ők is megismerjék hol és hogyan élünk mi. Aztán augusztus 16.-án, anyu
születésnapján, elmentünk vacsorázni az étterembe, ahol dolgozom és megleptük anyut egy szülinapi vacsival, továbbá egy, az előző napon elkészített és bevitt sajttortával. A következő napokban sokat sétáltunk a városban, elmentünk az egyetemre, a tengerpartra, a helyi uszodába és sokszor meglátogattuk a csokiboltot, a Frellsen-t. (Karácsonykor viszek haza utánpótlást a Frellsen csokiból!)

Miután anyuék hazamentek nem sokkal később a suli is újra elkezdődött, és újult energiával csaptunk bele az új szemeszterbe. Mivel a szerdák (mint az előző félévben is) szabadok, ezért a lányokkal


(Julie és Maria) egyik ilyen napon ellátogattunk Endelave szigetére. Az iskolában a faliújságon láttuk, hogy egész szeptemberben ingyenes a komp Endelave szigetére, ezért úgy gondoltuk: miért ne? Remek időnk volt és jól esett kicsit kiszakadni a városból.
A sulira visszatérve az aktuális szemeszter legnagyobb eseménye az úgy nevezett Innovation weeks. Ez egy három hetes esemény. Az első héten mi marketing szakosok egy pecha kucha nevezetű prezentációt készítettünk el (20 slide és slide-onként 20 másodperc a vetítési idő) magunkról, a képzésünkről, valamint a fenntarthatóságról, innovációról és egészség promócióról. A második héten választottunk magunknak egy kihívást (13 különböző kihívás közül lehetett választani) amit megpróbálunk megoldani. A mi kihívásunk egy olyan kreatív kültéri eszköz vagy játék kitalálása gyerekek számára (0 és 13 éves kot között), ami aktívabbá teszi őket a tanítási idő alatt. Mindezt úgy kellett kivitelezni, hogy a fenntarthatóságot, innovációt valamint az egészség promóciót folyamatosan szem előtt kellett tartani.A csapatunk 2 marketing, 2 IT, 4 gépész mérnök és 2 global business tanulóból állt. Így 10-en egy puzzle mászófal ötletével álltunk elő a 2. hét végére, amikor is prezentáltuk az ötletünket az iskola, valamint a helyi önkormányzat egy-egy képviselőjének.

A terület, amit használhattunk
Maga a fal egy csúsztatható létrával
Különböző puzzle elemek vázlata

Puzzle elem hátulja, csatlakozása a falra
Aztán beköszöntött az őszi szünet. Ezt kihasználva a lányokkal
ismét útra keltünk és egy napot Legoland-ben töltöttünk. Az idő nem volt kegyes hozzánk, bőrig áztunk, de abszolút megérte. Zuhantunk, pörögtünk, siklottunk, megijedtünk, picit be is pisiltünk, csónakáztunk, mindenféle tengeri lényt láttunk és pingvineket meg persze rengeteg LEGO-t, halásztunk, dobáltunk, nyertünk minion-t, malacot és tehenet, de a legfontosabb, hogy rengeteget nevettünk! És itt még nem is ért véget a nap. Billundból hazaérve kezdődhetett a pizsiparti. A szokásos kellékek, mint a pizza, nasi, mályvacukros forrócsoki, Singstar az összes csajos dallal, persze nem maradhatott el.
Még most is tart az őszi szünet, és éppen azon fáradozom, hogy a 4. szemeszter (2015. február-április) idejére szakmai gyakorlati helyet találjak marketing területen itt Dániában, vagy pedig otthon. Eddig összesen 30 jelentkezést küldtem ki, de ha esetleg ti tudtok valamit, akkor ne habozzatok szólni, bármi érdekel!
Ha az őszi szünetnek vége, akkor pedig folytatódik az Innovation weeks még 3 napig. Per pillanat nem tudom megmondani, hogy az miről fog szólni, előttünk is titok.
Az időpont pedig továbbra sem változott. Decemberi hazaérkezésünkig már csak 57 nap van hátra. Tudom, az olvasóközönségem száma erősen megcsappant (az előző bejegyzésemet 3 hónap alatt 20-an néztétek meg), de pont ennek a kitartó 20 embernek írok, hogy Ti tudjátok, mi a helyzet, és mikor számíthattok ránk.

U.i: köszönöm szépen annak a pár embernek, akik olvasva a bejegyzést születésnapom előtt vették a fáradtságot és írtak nekem! Továbbá azoknak is köszönöm, akik anyuék által küldtek bármiféle meglepetést az elmúlt időszakban. Sokat jelentenek/jelentetek! <3

2014. június 30., hétfő

VAKÁCIÓ!

Régen jelentkeztem, noha nem azért, mert nem akartam, egyszerűen sűrű volt az elmúlt időszak. Most itt a vakáció, így jön a beszámoló.
Először az egyetem miatt, később a munka miatt nem volt nagyon időm írni az eseményekről. Persze ki is szerettem volna várni az eredményeimet, mielőtt a vizsgákról írok.
Először a csoportmunkát igénylő projektünket kellett leadni. Ebbe sok energiát fektettem, tényleg szerettem volna kivenni belőle a részem. Előző félévhez képest annyi változás történt, hogy 6 helyett csupán egy 4 fős csapattal dolgoztunk (utóbb kiderült ez teljesen jó döntés volt). Akadtak azért kisebb-nagyobb nehézségek a folyamat során például, hogy nem tudtunk mindannyian elmenni Hamburgba adatot gyűjteni a primer kutatásunkhoz, továbbá a projekt írás időszaka alatt az egyik tagunk hazautazott, így a Skype segítségével tartottunk meetingeket és dolgoztunk együtt végül. Jó pár meeting, több órás egyéni munka és a Hamburba tett tanulmányi út eredményeképp egy szép, kerek, alapos kutatáson alapuló projektmunkát adtunk be, melyet egy 45 perces, szóbeli, csoportos vizsga keretei között kellett "megvédeni". Kicsit mindannyian izgultunk, bár a tudásunkban biztosak voltunk, az új marketing tanártól nem tudtuk mire számítsunk. Nagyon megizzaszt a kérdéseivel? Ilyen formában gondolta el, így kell kinéznie? Végül ezt az akadályt is ügyesen vettük. Figyeltünk rá, hogy mindenkinek jusson kérdés, amit megválaszolhat, hogy senki se tűnjön kevésbé érintettnek. Hiszen a csoportos vizsga ellenére megeshet, hogy egyéni jegyeket kapunk, ha a tanárok egyértelműen látják, hogy valakinek hiányosak az ismeretei a projekt tartalmával kapcsolatban. A tanáraink (a marketing és a kommunikáció) elégedettek voltak a munkánkkal és a kérdésekre adott válaszainkkal is, 10-est kaptunk (azért nem 12-est, mert ahogy mondani szokták: Mindig van hová fejlődni) és azt a kommentet, hogy a miénk a legjobb kutatás elemzés (amit 80%-ban én késztettem) és egyben a legjobban felépített projekt. Lényegre törő, minden benne van aminek kell, és csak annyira részletes amennyire az szükséges.
Ez után a következő megpróbáltatás, az otthon csak "tipp-mixnek" nevezett, feleletválasztós vizsga volt. Itt egy kisebb csalódás ért, nem értem el olyan jó eredményt, bár hozzáteszem, hogy a 2 előző félév 6 tantárgyából teljesen vegyesen voltak kérdések. Tehát ez az a vizsga, amikor MINDENT kellett tudni és mindenből kellett készülni. Nos, én készültem, de úgy tűnik nem eleget. 02-es osztályzatot kaptam, ami az elégségesnek felel meg. Nehéznek találtam magát a kérdéssort és sokszor számomra nem volt egyértelmű a kérdés vagy a válaszlehetőségek. Nem magyarázom a bizonyítványom, nyilván ha többet készültem volna, akkor jobban elsajátítva a tananyagot világos lett volna a helyes válasz. De nem így történt. Nem lehet mindig mindenből jó jegyet kapni.
A harmadik és számomra a legkevésbé stresszes vizsga a 24 órás vizsga volt. Egy hétfő reggel 8 órakor megkaptuk a témát, volt 24 óránk előkészülni, kutatni, írni. Másnap reggel 8-ra be kellett menni az egyetemre, kaptunk speciálisabb, szűkebb témakört érintő kérdéseket és 4 órát, hogy az elkezdett irományt véglegesítsük. Ennek eredményére kellett a legtöbbet várni, de megérte. 10-est kaptam, ami nagyon sokat jelent, hiszen ez egy olyan "dolgozat" (7 oldalas miniprojekt), amit teljesen egyedül készítettem. Ez a vizsga arról szólt, hogy hogyan tudjuk, vagy nem tudjuk a gyakorlatban alkalmazni a tudásunkat. És még ha nem is vagyok tisztában minden egyes ábrával és tanulmánnyal, amit a 2 félév alatt mutattak nekünk, a legfontosabbakat igenis jól tudom alkalmazni. Hozzáteszem az osztályunkból 4-en értünk el 10-est vagy annál jobb jegyet, így még inkább büszke vagyok az eredményemre.
Az utolsó vizsga a választott tárgyból (nekem online marketingből) volt. Itt is egy hasonló marketingprojektet, marketing tervet kellett készíteni. Habár egy igen speciális, kis szegmensű piacon kellett mozognunk és gondolkodnunk, képesek voltunk kisebb kutatás elvégzésére, amely alátámasztotta későbbi javaslatainkat. Ezeket a javaslatokat kellett először egy egy oldalas dokumentum formájában beadni, majd később egy prezentáció keretei között bemutatni, hogyan és miért jutottunk arra a végeredményre, hogy ezeket ajánljuk az adott cégnek. Meggyőzőek lehettek a javaslataink és a prezentációnk is, hiszen a legjobb jegyet, 12-est kaptunk. Mindannyian nagyon büszkék voltunk magunkra és örültünk neki, hogy ennyire jó eredménnyel zártuk a vizsgaidőszakot a 2. szemeszterrel és kezdtük meg a nyári szünetet.
Noha ez a nyári szünet nekem jobbára a munkáról szól, azért sokat számít, hogy délelőttönként nem az iskolában gubbasztok, hanem itthon pihenek, főzőcskézek vagy teszem, amihez épp kedvem van.
Mátéval nem tervezünk effektíve nyaralni menni, kisebb kiruccanások a környező településekre, strandokra
egyedül azok, amik tervezettek. (Például ma is Aarhusba látogattunk el. A cél az volt, hogy megnézzük az Aros nevezetű múzeumot a szivárványos körfolyosójával, ám ez hétfőnként zárva van. Ehelyett csak sétáltunk egy jót és egy kicsit jobban megismertük a várost.) Majd arra a hétre, mikor anyuék meglátogatnak bennünket (másfél hónap múlva) találunk ki izgisebb programokat, kirándulásokat, mivelhogy akkor leszek huzamosabb ideig szabad a munkából.
Továbbá informálom kedves olvasóközönségemet, aki esetleg nem látta a bejegyzést a Facebookon: DECEMBER 14-ÉN ÉRKEZEM/ZÜNK HAZA!! Jegyek lefoglalva. Ettől a dátumtól kezdve majd' egy hónapot töltünk otthon, szóval lehet tervezgetni a találkozókat kedves ismerősök! :)
Egyelőre ennyi, ígérem a következő bejegyzésre nem kell majd ennyit várni! Vigyázzatok magatokra, legyen szép napotok!

2014. március 24., hétfő

Tavasz!

El sem hiszem, de megérkezett. Bizony, ide Horsens-be is. A nap ki szokott sütni, van hogy egész nap süt, és a hőmérséklet 10 fok fölé is felkúszik olykor-olykor. A parkban virágok nőnek, az ebédet a fősulin a kinti asztaloknál ülve esszük meg és már a téli kabát is csak lógatja ujjait a fogason unalmában.
Egy szó mint száz: boldogság, igaz? Hogy őszinte legyek annyira nem. Rajtam egy kicsit kitört talán a tavaszi fáradtság vagy a fene tudja mi a kórság neve, de annyira nincs jó kedvem, mint amennyire lehetne.
Ennek pedig nagyon egyszerű oka van. Itt a tavasz, az idő, amikor ki lehet végre mozdulni, nem kell a lakásban ücsörögni, mondván hogy kint zord az idő. De Ti nem vagytok itt, hogy elmenjünk egyet sétálni, és Én sem lehetek ott. Hiányoztok és az otthoni egyszerű lét is. Az, hogy ha gondolok egyet és fagyizni támad kedvem, akkor elmegyek valakivel fagyizni. Vagy kávézni. Vagy egy cukrászdába. Vagy akármi. Itt ez sajnos nem így működik. Az effajta móka drága, amire még így, hogy dolgozom sem futja. Sétálni persze elmehetünk Mátéval a parkba vagy a tengerpartra, de a kinti szabadidős tevékenységeink listája nagyjából ennyi. Ami valljuk be, egy idő után kevés.
No de ne essetek kétségbe, túl fogom élni ezt is, csak kicsit most így ez egy nehezebb időszak.
A tavasz itt léte és ez a kissé komor hangulat az, ami eszembe juttatta, hogy közeledik a szülinapom (Éljen május elseje!) és ezzel kapcsolatban lenne hozzátok egy kérésem.
Ha van rá módotok akkor írjatok nekem egy levelet. Hagyományos, kézzel írott, postán feladott levelet. Egy
kedves köszöntés, meséljetek róla, hogy mi történt veletek, amióta utoljára beszéltünk, vagy jöhet bármi, ami velünk kapcsolatos, még akár képzeletbeli ajándékokat is adhattok. Ez amolyan lélekerősítő volna a számomra és a kézzel-írott-postán-feladott rész azért volna jó, mert ez esetben kapnék valami kézzel foghatót otthonról. Ez csökkentené a honvágyat és a hiány érzetet, plusz kapnék valami ajándékot szülinapomra. :) Hiszen nyilván nem várom el tőletek, hogy ajándékot vegyetek nekem és küldjétek el. De úgy érzem egy levél még akár jobb és több is lehet, mint valami jelképes, amit csak azért veszünk, hogy adjunk valamit. Költségcsökkentés lehet még az is, ha többen összedobjátok az üzeneteiteket és egy levélként adjátok fel. És itt meg kell, hogy említsem, hogy Te, akivel nem beszélünk minden nap, vagy csak nagyon ritkán, de valamilyen formában itt vagy és olvasol még most is, Te is érezd magadénak a kérést! Nagyon is örülnék, ha Te is részese lennél ennek az egésznek.
Ha esetleg nem tudnátok a címemet, akkor kérdezzétek meg tőlem, de ha meglepetésnek szánnátok a levelet, akkor anyukám is tudja hol lakom a nagyvilágban!
Ennyit mára. Ez most nem egy passzív, leíró, hanem sokkal inkább egy aktivitásra ösztönző, szívességet kérő bejegyzés lett. Bízom bennetek, várom leveleitek!

2014. február 19., szerda

Hello-hello.

Tudom, már rég nem jelentkeztünk, de ez idáig a hazalátogatásomon kívül nem sok érdekes történt. Ami azonban esemény volt, most összefoglalva megosztom veletek.
Volt egy nagyon hosszú téli szünetünk, amikor is én elkezdtem dolgozni a bárban, mint ahogy azt előző posztomban is olvashattátok. Sajnos vagy hál istennek ez a munka nem vált be (5 napot dolgoztam december 25, 26, 28, január 1, 5, de a fizetés még mindig sehol és még csak nem is keresnek, hogy: na akkor most tudnál-e jönni? Azóta síri csend. De félreértés ne essék a bár működik, üzemel, nyitva tart minden hétvégén, és érdekes módon ki van takarítva... no comment.)
Lenyeltem a békát, jobban érdekelt, hogy hazalátogatok. 2 hét, ami hosszúnak tűnhet, de valójában igen csak rövid volt. Lett volna még pár hely, ahová ellátogattam volna szívesen, de egyszerűen nem tudtam belezsúfolni a menetrendbe. Bocsi még egyszer ezúton is, akik kimaradtak januárban. Legközelebb! ;)
Összességében szuper jó volt újra látni Titeket, még akkor is, ha egy kicsikét megbetegedtem ez idő alatt.
Aztán visszatértem és elkezdődött a 2. félév. Tele van workshopokkal. Nem nagyon kedveljük őket. Egy egész nap, vagy csak a délelőtt arról szól, hogy beosztanak minket csoportokba (Keresztül kasul az osztályok között, mert hát nemzetközi képzés, ismerj meg mindenkit. De hát együtt kell dolgozni. Akkor miért nem lehetek azzal, akivel tudom, hogy hatékonyan tudok együtt haladni?), meghallgatunk 2-3 prezentációt a tanárainktól, majd kapunk egy feladatot és a megoldást be kell adni. Hogy ez miért nem hasznos? Azért mert itt a vége. Feltöltjük, de visszajelzést sohasem kapunk. Értem én, hogy kell a gyakorlat, de honnan tudjam, hogy jól csináltam, vagy legközelebb változtatnom kell-e, ha nem kapok értékelést?
Ebben a félévben, ami újdonság, hogy fel kellett venni egy ú.n. elective course-t (választott tantárgyat). Ez nekem az online marketing lett, mivel a többinek nem láttam értelmét (Dán kultúra, persze dán nyelven oktatva; idegen nyelvek, amihez Arhusba kellett volna utazni, mert csak ott vannak nyelvi tanárok; statisztika, amihez nem fűznék hozzá sok mindent és volt még valami ötlet ügynök [nem vicc. ideAgent], amiről fogalmam sincs mi lehet.) Természetesen mivel 4 osztályból látogatjuk ezt a kurzust itt nem működnek a projektes csapatok, új csapatok kellettek. Kritériumok: 4-5 fős csapat, maximum 2 ember ugyanabból a nemzetiségből, minimum egy dán, vagy dánul értő tag. Ez gyorsan megoldódott, mert Zsófi, aki a dán osztályban van és dánul tanulja a marketinget (durva szerintem!), megkeresett engem és Michelle-t rögtön az óra után és megkért, hogy legyünk vele és még két dán osztálytársával egy csoportban. Szuper jó!
Ez a félév a kutatásról fog szólni. Kvalitatív, kvantitatív, elsődleges információk, fókusz csoport, mély interjú stb. Ennek fényében lehetőséget kap kb. 30-40 diák részt venni egy Ferie for alle nevezetű vásáron
(akárcsak nálunk az utazás kiállítás), mint kutató csoport. Ez a vásár Herning-ben lesz péntek délután és szombat egész nap. A vásárt rendező cég fizeti az utazás költségeit, az ellátást és még fizetést is ad. A csapatba kerüléshez kell írni egy motivációs levelet, amiben megindokoljuk, miért is szeretnénk ebben az élményben részt venni. Én ezt megtettem, jelentkeztem és BEKERÜLTEM A CSAPATBA. Szóval most hétvégén kicsit "világot látok", kiruccanok és dolgozok. Nagyon várom már! :)
A masina, amit telepakolok
És ha már szóba került a munka ismét, kérdezhetitek: mi van a bárral? Hála az égnek nem kell vele foglalkoznom, ugyanis Michelle barátnőmnek köszönhetően (még ha nem is olvassa, vagy ha nem is érti, akkor is köszönöm szépen megint! :) <3 Love you girl!) kaptam állást a Sgoyi sushi bárban. Mosogató,
takarítónő és áru feltöltő vagyok, ha hivatalosan szeretnénk megfogalmazni a titulusomat. Ez abban nyilvánul meg, hogy mikor beérek (4 óra körül) kitakarítom az éttermet, utána segítek a fiúknak a futószalagos gép töltésében, és később mosogatok illetve újra töltök felváltva. Nagyon szeretek ott lenni, immár 3 hete. Havi 15 napot kell dolgoznom, a beosztásomba van beleszólásom, havi 2 hétvégét kell vállaljak, és a nyitva tartási idő nem ütközik a sulival. Mindig délután 4-től zárásig kell ott lennem (az 9-10 óra között van valahol forgalomtól függően).
Mikor megérkezem együtt eszünk a szakácsokkal (ez konkrétan a közös tálból cseresznyézés, ugyanis mindenkinek van egy saját rizses tálja, de a feltét középen van. Én a villácskámmal, ők a pálcikájukkal szemezgetnek, de már gyakorlom a pálcával evést!), majd a műszak közben is bármikor ehetek. Műszak végén, ami megmarad kidobásra kerül. Így ha van bármi, ami számomra szimpatikus azt is elhozhatom. Így nem csak a fizetés az, amit nyújtanak, de az étkezésünket is kiegészíthetjük néha egy kis ázsiaival.
A lazac, amit a srácok maguk filéznek.
Lenyűgöző látvány a folyamat maga.
Vacsora itthon
Nem hozok el kilónyi mennyiségeket, csak 1-1 adagot, de ezzel is ki tudjuk váltani a vacsorát például. Szeretem bennük, hogy habár ázsiaiak, és róluk az az általános elképzelés, hogy szigorúak, főként a munkával kapcsolatban, mégis nagyon felszabadult a légkör. Soha egy hangos szót nem hallottam tőlük se egymás között, se irányomba.